Medgyesegyháza 1993. szeptember 25-én ünnepelte nagyközséggé nyilvánításának 100. évfordulóját. A centenáriumra készült el a község címere, mely a magyar és szlovák lakosság szoros kapcsolatát jelképezi. A középen megjelenő életfa-motívum a helyiek számára az örök megújulás szimbóluma.

A település határában végzett ásatások bizonyítják, hogy a mai Medgyesegyházán már több mint 1000 éve élnek emberek, de a történelem viharai több alkalommal is a földdel tették egyenlővé a községet. A mai kedves, a maga nemében páratlan város alig több mint egy évszázad alatt alakította ki a maga arculatát. A helyi lakosok számára a magántulajdon megjelenése alapozta meg a jövőt, így Medgyesegyháza a XX. század első felére már kimondatlanul is mezővárosi szerepet töltött be, kereskedelmi és ipari központtá vált. Szinte egyedülálló a Kárpát-medencében, ami Medgyesegyházán egy emberöltő alatt kétszer is megismétlődött: 1888-tól Békéscsabáról szlovákok, 1947-ben pedig a csallóközi Gútáról magyarok települtek a területre, akik példamutató módon illeszkedtek be az őslakosok életébe, tisztelve a más népek kultúráját.

Medgyesegyháza ugyan rendkívül rövid községi múltra tekintett vissza, de ennek folyamán mindvégig a környező, pusztákból kialakult települések integrálójaként, központi helyeként fejlődött. Ez a fejlődés magában foglalta a kezdeti időszakban rendkívül gyors, később megtorpanó, de napjainkra újrainduló népességnövekedést. Medgyesegyháza fejlődése során egy paraszti közösség látványos eredményeket elérő polgárosodási folyamatának lehetünk tanúi. Ennek eredményeképpen a településen ma kiépített infrastruktúra: burkolt utak, teljes gáz- és fejlődő szennyvízhálózat, kábeltelevízió és nagysebességű internet-hozzáférést biztosító rendszer fogadja az egyre jelentősebb számban érkező betelepülőket. Mindehhez hagyományosan rendezett, letisztult és gondosan karbantartott településkép járul, amely ugyan magán hordozza, és nem is kívánja megtagadni a falusi múlt örökségét, de elemeiben egyre több kisvárosias vonás fedezhető fel. Ilyenek tömbös beépítésű emeletes házai, felújított középületei és gondozott parkjai.

 

A település weboldala: https://www.medgyesegyhaza.hu/